Magyarország: Magyarországon a karácsonyi ünnepkör advent első napjával kezdődik.Az advent szó jelentése „eljövetel”.Korábban szokás volt az adventi időszakban böjtöt tartani. Adventkor a 19–20. század óta szokás koszorút készíteni. A gyertyák színe a katolikus hagyomány szerint a bűnbánat színét jelképező lila, kivéve a harmadik vasárnapra jutót, amely rózsaszín, mert ez az öröm vasárnapja. A gyertyákat vasárnaponként gyújtják meg, minden alkalommal eggyel többet. A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor. Az adventi koszorún mind a négy gyertya egyszerre ég az utolsó vasárnapon.
A Szent este ételek közt a halászlé,a rántott hal és a töltött káposzta szerepel.Az ünnepi vacsora kísérői a finom Magyar borok.
A karácsonyi asztal a néphagyományban fontos szerepet játszott az ünnepkor. Mind az asztal díszítésének, mind az étkezésnek szigorú rendje volt. A feltálalt fogásoknak mágikus erőt tulajdonítottak.
Régen a húsétel minden esetben sertés volt, ugyanis a sertés előretúr, ami a néphit szerint fejlődést jelentett, a szárnyassal ellentétben, ami hátra kapar, ami rossz előjelnek számított. Ma már ezek a néphagyományok nem igazán tartják, hiszen a karácsonyi menü sok helyen szárnyasból, pl. pulykából készül, aminek elterjedése elsősorban angolszász hatásnak köszönhető.
A néphit szerint egyes élelmiszerek fogyasztása mint Pl: a bab, borsó, lencse, mák, hal sok pénzt, gazdagságot jelent.Ezért a karácsonyi vacsora elképzelhetetlen a diós és mákos bejgli nélkül.
A karácsonyfa-állítás szokása Magyarországon a 19. század második felében jelent meg.
A magyar hagyomány szerint a fát december 24-én délután állítják, és vízkeresztig (január 6.) áll.Kezdetben almát, diót, ostyát, mézespogácsa-alakokat, édességeket, valamint fából és textilből készült díszeket aggattak rá. Magyar jellegzetesség a szaloncukor . A karácsonyfa karácsonyi szimbólum és ünnepi kellék.Nálunk az ajándékot a Jézuska hozza és az ajándékozásra vacsora elött vagy vacsora után kerül sor.
A katolikusok számára a karácsonyi ünnep fénypontja az éjféli mise melyet december 24-ről 25-re virradó éjszaka tartanak,