Réges-régen fent a hegyekben éldegélt a Télapó és a Mikulás. A Télapó ahogy közeledett a tél elindult a világba és amerre megrázta a szakállát hullott belőle a hó. Ő hozta meg a havat a gyerekek legnagyobb örömére. A Mikulás egész évben dolgozott és december 6-ára Szent Miklós napjára minden ajándékkal elkészült, hogy útnak indulhasson és szétossza a jó gyerekek között.
Egyszer úgy 50 éve történt, – amikor elindult Télapó, hogy fehérbe borítsa az erdőt – hirtelen észre vette, hogy a Mikulás házában még mindig ég a lámpa és a ház előtt ott állnak a rénszarvasok. Azonnal odaszaladt, hogy figyelmeztesse barátját, hogy már rég el kellett volna indulnia amikor benyitva a házba látta, hogy a Mikulás ott fekszik betegen az ágyában.
- Mikulás! Ébredj! 6-a van, a gyerekek már nagyon várnak téged!
De Mikulás csak feküdt, betakarva, piros lázas arccal, hangja is alig volt hogy megszólaljon.
- Nem tudok elindulni. Megfáztam. Idén nem tudok ajándékot vinni a gyerekeknek.
- Az lehetetlen – felelte Télapó. Hallgasd csak a gyerekeket…
Lentről a falvakból gyönyörű gyermekhangon Mikulás-dal hallatszódott föl. Ettől a Mikulás még szomorúbb lett hiszen erre a napra készülődik ő is minden évben.
- Télapó! Segítened kell. Indulj el helyettem. Itt a hegyekben hasonlóan nézünk ki. Nézd csak neked is van szakállad, pont mint nekem. Csizmánk is majdnem ugyanolyan. Kérlek szépen oszd ki az ajándékot idén te, nehogy csalódottak legyenek a gyerekek.
Télapónak nem esett nehezére a segítség. Egész éjszaka az ajándékokat osztogatta és amerre járt még arról is gondoskodott, hogy hó lepje el a vidéket.
Következő évben már előre behavazott mindent, hogy a rénszarvasok szánján még gyorsabban tudjon eljutni a gyerekekhez. Ahogy odaért a Mikuláshoz látta, hogy ő is indulni készül.
- Hova, hova Mikulás? Add csak a csomagokat viszem én szívesen!
- Köszönöm Télapó, de meggyógyultam. Újra én tudom vinni a piros csomagokat.
- De a gyerekek engem várnak. Fülelj csak – mondta a Télapó és akkor különösen csengő hangon Télapó dal hallatszódott a falvakból.
Mikulás szomorúan sóhajtott egyet, mit volt mit tenni átadta a puttonyát a Télapónak. A gyerekek neki énekeltek, őrá kíváncsiak. Lassan baktatott vissza a házába mikor Télapó jó kedvűen utána kiabált!
- Mikulás! Támadt egy jó ötletem. Olyan sok gyerek van a Földön. Osszuk meg a munkát. Vigyük ketten a csomagokat és akkor biztosan mindenkihez elfog jutni!
A szél fölrepített egy hangot, aztán még egyet és még egyet – majd dallammá hallatta – méghozzá gyermekhangú dallammá amelyből kihallatszott, hogy Mikulásról szól… Aztán hopp! Télapóról szóló dal! Majd újra Mikulásról – ide-oda kapkodta fejét a két hasonló apóka. Nagyot kacagtak, kezet ráztak és együtt láttak munkához, hogy hajnalig minden ablakhoz odaérjenek.
Így történt, hogy Mikulás apóka és Tél apóka együtt viszik az ajándékokat és a gyerekek ugyanúgy, ugyanolyan örömmel várják mind a kettőt.
Mikulásnak és Télapónak szólnak a szebbnél szebb dalok, versek melyek kifogyhatatlan reményt sugallnak mindenkinek évről évre.
