Ahol a karácsonyi üveggömb készül

Amikor a boltok polcaira kikerülnek és elérhetővé válik számunkra a karácsonyi üveggömb, hányan nézzük meg, hogy  hol is készült az a termék? Bevallom én sem szoktam megnézni. Én is csak a színét, formáját vagy a mintáját néztem. Pedig, van egy kis családi manufaktúra Budapesttől 26 Km-re Tárnok szélén a Pacsirtamező utca végén ahol ezek a csodák készülnek. A Szabó Üveggyárban. A minap 2018. 02.23.-án a férjemmel itt jártunk. Zárt kapuja előtt állva csak az árulta el számunkra, hogy jó helyen vagyunk, hogy a ház sarkán egy gömbökkel feldíszített karácsonyfa, az ajtóban pedig egy hóember állt. Pedig, nem egy titkos birodalom. Mégis azt gondolom, sokan nem tudják, hogy létezik ez a hely. Én sem tudtam, addig a napig, amíg a sors vagy az internet adta lehetőség,  össze nem hozott egy itt dolgozó hölggyel, Katona Erikával. Miután hamar nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy van bennünk egy közös pont a karácsony szeretete, Erika nagyon kedvesen felajánlotta, hogy bevisz engem  a titkok házába ahol  a kezdetek kezdetén még játékokat gyártottak. Ezt a bejárat mellett álló, vitrinben látható pár játék is mutatta, ami előtt rögtön felismerni véltem párat az én gyermekkoromból, ami igen csak nem most volt. Miközben sétáltunk befelé és izgatottan vártam, hogy találkozhassak ennek a birodalomnak a megálmodójával Erika arról mesélt, hogy ezt a családi vállalkozást 1963 – ban alapította Szabó Lajos bácsi és Mariann néni, akinek 2 fia és egy lánya van. Lányuk Mariann, akit mindenki csak, Manónak  becéz, a férjével ketten ők egészítik ki és majd viszik tovább ezt a vállalkozást. Majd szomorúan mesélt arról is, hogy  pár éve volt egy tragédia. Tűz ütött ki ami a gyár egy részét és nagyon sok gépet is megsemmisített. Sokak kedvét szegte volna ez az újrakezdéstől, de Lajos bácsi és Mariann néni, aki már akkor is túl volt a 80. életévén nem hagyta eltűnni a süllyesztőbe azt, amit egész életükben csak  építettek, bővítettek. Ezért se pénzt, se energiát nem sajnálva újra építették azt a részt, ami a tűzben porrá égett. Közben beértünk a festő teremben ahol jelenleg  Erika másod magával festette a gömböket.

  • Most a régi, kopott gömbök kapnak új ruhát, mesélte Erika.

A terem végének a sarkában álló asztalhoz értünk ahol egy bácsika szerelgetett valamit. Senki meg nem mondta volna róla, hogy ő a gyár tulajdonosa. Nem öltönyben és dísz ruhában sétálgatva, hanem a maga egyszerű szerénységével tette a dolgát. Épp egy új mártó gépet készít, mesélte Lajos bácsi a bemutatkozásunk után, mert a másik elégett a tűzben.

A gépek most álltak. Nem fújta senki az üveget, nem mártotta ezüstözte senki a gömböket. Alig akad utánpótlás, pedig nagy szükség lenne üvegfújókra és festőkre. Mikor mosolyogva megemlítettem, hogy van egy pályaválasztás előtt álló fiam, Lajos bácsi rögtön felajánlotta, hozzam ide betanítják. Annyi munkanélküli van az országban, itt pedig adva van egy hely ahol munka és betanítási lehetőség is akad. Akinek ez felkeltette az érdeklődését és úgy gondolja, szívesen tagja lenne, ennek a családias légkörű csapatnak az ne fogja vissza magát, ragadjon telefont. Mi veszteni valója van bárkinek is ha felemeli a telefont vagy személyesen megy el és keresi fel  ezt a kis üzemet.

Bár a karácsonyi hajtás után most jó ez a kis nyugi folytatja  Erika, hamarosan  jönnek az emberek, akik újult lendülettel fognak az idei gyártáshoz nekikezdeni, hogy majd, amikor idén is megnyitja kapuit a gyár a látogatók és vásárlók előtt, akkor legyen mit a kosarakba tenni és kínálni. Jelenleg a munkavégzők többsége Erdélyből jön ide dolgozni, amikor az ottani munkájukat elvégzik. De jó lenne, ha akadna nálunk is ember, aki kedvet kapna ahhoz, hogy ezt a munkát tovább vigye az utókor számára, hogy majd a mi gyerekein és unokáink is kézzel készült díszekkel díszíthessék a karácsonyfájukat. Ha ránézünk 1-1 díszre ne az jusson eszünkbe, hogy melyik nagyáruházban vásároltuk, hanem az hogy ez a mi kis hazánk egy kézzel készült terméke. Aminek szíve – lelke van és mesél nekünk. De ahhoz, hogy mesélni tudjon, ide kell jönni, ezt látni kell!

Mindenkit boldogan várnak. S míg a kosarakba kipakolt gömbökből válogattok, az üvegablakon keresztül bárki meglesheti a csodát, hogyan készül a hazai karácsonyi üveggömb a Szabó Üveggyárban.

Gyárlátogatásra bejelentkezés itt: http://www.szabouveg.hu/

Egy kis kedvcsináló videó 7. percnél: http://novumtv.hu/adasaink/2017-12-23

Közben megérkezett Mariann néni és az ő Manója, aki szintén bekapcsolódott a beszélgetésbe és elmondja nekünk, hogy november 1-től nyitott kapukkal várják az iskolás, óvódás csoportokat, akik nemcsak megnézhetik, de ki is próbálhatják a gömbfestést, amit aztán haza is vihetnek. Szeretettel fogadják az egyéni látogatókat, vásárolni vágyó családokat és azokat is akik saját ötlet alapján készült díszt szeretnének készíttetni, legyen az egy családi fotóval vagy kedvenc kutyusukkal díszített üveg.

Mi biztosan újra tiszteletünket fogjuk tenni és időben megrendelem az ide karácsonyfánk ékességét ami  már csak az itt készült díszekből fog állni.

De hogy addig se legyen hiány érzetünk egy kosár ajándékba kapott  gömbbel tértünk haza, hogy a nap minden percében arra emlékezünk,  van egy gyár Magyarországon, Tárnokon városában ahol ugyan nem manók dolgoznak de egy csoda készül. A Szabó üveggyárban.

Nagy-nagy tisztelet és köszönet a tegnapi nap élményéért Katona Erikának a közbenjárásért, Szabó Lajos bácsinak, Mariann néninek a manufaktúra tulajdonosának a szíves vendéglátásért és nem utolsó sorban az ország „Manójának” Mariannak aki majd egykoron tovább viszi ennek a gyárnak működését, hogy megengedték számunkra ezt a lehetőséget és betekintést kaphattunk ebbe a csoda világba.

Kellemes készülődést a viszontlátásig.

Szeretettel: Christmas Eve

Ha tetszett amit olvastál kérlek oszd meg, hogy minél több ember értesülhessen erről a páratlan lehetőségről és ha kedved van oszd meg velem a véleményed vagy kérdezz bátran.

2 Replies to “Ahol a karácsonyi üveggömb készül”

  1. Gyönyörűen leírtad,érzékeltetted az a szereteted ami az üzemet körüllengi, ami árad Lajos bácsi, Mariann néni és családjából. Olvasás közben úgy éreztem ott sétálok veletek Én is, azt érzem amit Ti is. Köszönöm az élményt. Szívet melengető volt.

    1. Kedves Zsuzsi!
      Lehetőséged van magadnak is átélni ezt a csodát és ott sétálgatni a gömbök közt.Igaz csak november 1-től de hidd el nekem megéri várni! Ezt minél több embernek át kell élnie,látni kell ha már a gyár erre lehetőséget biztosít és ha kedved úgy tartja még vihetsz is haza egy szeletet ebből a csodavilágból.

Copy Protected by Chetan's WP-Copyprotect.