RTL Fókusz felvétel 2018. Június. 3

Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy ismét egy nem mindennapi eseményben volt részünk. Olyanban ami nem mindenkinek adatik meg. Hogy ehhez mi a recept? Tégy valami olyant ami nem szokványos, vagy egész egyszerűen éld úgy az életed, ahogy élni szeretnéd.

A kezdet

2018 május 28.-án reggel 9 óra, amikor épp kipróbáltam az előző nap vásárol piros székeimet, közben élveztem a reggeli nyugalmat és beszélgettem egy kedves ismerőssel a neten, a szemem sarkából észrevettem, hogy  üzenetet kaptam. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Folytattam tovább a beszélgetést mígnem egyszer megállt a kezem a levegőben és csak annyit bírtam leírni a beszélgetőpartneremnek,hogy várjon egy pillanatot valaki az RTL televízió megbízásából írt. Lukács Gabriella szerkesztő hölgy volt az.
El nem tudtam képzelni mit akarhatnak. Utolsó gondolatként sem merült fel bennem, hogy a karácsonyi díszben pompázó lakásunkra lesznek kíváncsiak. Azért sem mert oly sokszor emlegetem, hogy ez nekünk annyira természetes állapot így, ebben a légkörben élni, hogy nekem volt ismét meglepetés az érdeklődés. Pár mondat váltás után rögtön megbeszéltük, a napot amikor jönnének hozzánk forgatni, de javasoltam egy találkozót még a forgatás előtti napokban. Tettem ezt magam miatt is, de azért is mert „rutinos” lakásmutogató lévén már tudtam, hogy a szerkesztő hölgynek is jobb lesz úgy jönnie, hogy tudni fogja hova kell jönnie és valóban azt a látványt kereste-e amit mutatni tudunk. A rögtönzött találkozót is sikerült 2 órásra húznunk, igaz ebben az is szerepet játszott, hogy kiderült a tény, hogy szegről végről földik vagyunk és van kötődésünk Szombathelyhez, ahol ő is élt.

Forgatás napja

Nálunk már szinte szokássá válik, hogyha jön hozzánk egy stáb vagy újságírók akkor, mint vendégnek készülünk. Most sem tettem másképp és mi mást is süthettem volna, mint bejglit. Délután 3-ra vártuk a csapatot. A királyok erényével élve pontban 15-órakor meg is érkezett Lukács Gabriella szerkesztő, Horváth Ádám kamerás és Rómer Róbert hangmérnök. Kíváncsian kukucskáltunk ki az ablakon, hogy kik lesznek a vendégeink. Azt hiszem az ő nevükben is írhatom, hogy az első pillanattól fogva kellemes volt a légkör és senki nem volt zavarban, vagy izgalomban. Mi egész egyszerűséggel tettük a dolgunkat és jó házigazdához illőn, kávéval, üdítővel kínáltuk őket. Drága hangmérnökünk füle rögtön a zajok irányába fordult, mert talán ilyen hangos kévéfőzőt még sosem hallott, mint amivel mi rendelkezünk. Egy pillanatra döbbenet volt látható Róbert arcán, mert azt hitte a forgatás alatt a szomszédban fúrni fognak. Mi mosolyogva nyugtattuk meg, hogy ez csak átmeneti állapot. Amíg az urak beállították a világítást és a kamerákat, hangmérnökünk kis mikrofonnal látott el minket, amit már szintén rutinnal csatoltunk magunkra, mi Gabival (mert ekkor már tegeződtünk) beszélgettünk. Férjem közben fotózott a kérésemre, hiszen a blog írásához képek is kellenek. Mikor minden a helyére került, mi is lehuppantunk a kanapéra és tettük, amit amúgy is szoktunk, beszéltünk. Persze, nem magunktól. Kérdésekre válaszoltunk. Amikor épp sztoriban voltunk, a hely szelleme megmutatta magát és egy röpke legyintéssel az asztalra rögzített kis kamerát leverte. Mert itt aztán nagyon komolyan jobbról balról kamerázva voltunk. Nem bíztak semmit a véletlenre.  Mivel már nem az első ilyen riportunk volt, így az az aggódás sem volt bennünk, hogy mi van, ha belezavarodunk egy mondatba vagy nem jön a gondolat. Mert bizony volt olyan helyzet amikor a válasz közepén nagy mosoly kíséretében annyit mondtam: Mi is volt a kérdés? Egy röpke pillanatra eszembe jutottak a nagyok, akik ugyanígy bakiznak és már egyáltalán nem éreztem ezt kellemetlennek, nem úgy, mint életem első riportjánál. De persze egy biztos. Ehhez az is kell, hogy a stáb is rugalmas és megértő legyen és ne szúrós tekintettel nézzen rám, ha valamit elszúrok. Itt semmi probléma nem volt ilyenkor nagyon kedvesen mondták, semmi baj újra vesszük. A 3 órás forgatás fél idejében eljött az idő, hogy megkóstoljuk a bejglit. A 2. forgatási részben jöttek a fiúk. Kicsit félve adtam át őket Gabinak mert volt olyan forgatás, hogy hol az egyik hol a másik gyerkőc nem volt hangulatánál és ez bizony meg is látszott a felvételen vagy a fotón. Mi a konyhából hallgattunk, a férjemmel, hogy miről beszélnek.  Mindketten pozitívan nyugtáztuk, hogy jó ötlet volt a konyha és az étkező közé átadót nyitni mert így nem voltunk kirekesztve és figyelemmel tudtuk kísérni, hogy milyen kis ügyesen válaszolnak a kérdésekre. De lehet, hogy a forgatás előtti sajtburger, amivel lekenyereztük őket, tette meg a hatását. Sok sztori jutott eszünkbe 1-1 tárgyról és meséltük el őket, de hogy mit vágnak be az számunkra is a meglepetés része lesz. A fő sztori a mellékhelység, őket is izgatta. Ma már nevetünk rajta, de valóban kicsit piszkálódásnak szántam a férjemmel szemben, hogy feldíszítettem. Akkor nem is gondoltam volna, hogy ez lesz a legfőbb látványossága a lakásunknak. S valóban az, mert aki csak hall róla és valami miatt betér hozzánk, ki nem hagyja a kérdést, hogy megnézheti-e? Nagyon örültem, hogy nem a megszokott kérdésekre kellett válaszolnom, köztük a kedvencemmel, hogy hogy takarítom a polcot vagy a terepasztalt, hanem módomban állt mesélni arról, hogy kézműveskedek, és ennek az alapját a varrónői múltam adja, mutattam a babákat, amik már a web áruházban is megtalálhatók, az ünnepi terítőket és a most készült 3D könyvemet is amit a napokban tanultam meg Tasnády Ági kézművestől. Meséltem a mesekönyv gyűjteményemről, ami a szívem csücske, vagy az előszobafalon a képeslapokról, amik elött sokszor álldogálok és merengek. Meséltem a vágyamról egy igazi nagy lovasszánról amit szeretnék az előkertben felállítani, de sajnos még nem találtam meg az igazit, és meséltem a távlati tervemről, hogy szeretnék eljutni Lappföldre. Meséltem a Misi mókus óvoda gyermekeiről, akik nálam várták a Mikulás érkezését. Rengeteget meséltem, de hogy valójában mi került bele a leadandó anyagba azt holnap tudhatjátok meg az este 7 órakor kezdődő Fókusz adásból.

Az itt töltött 3 óra forgatás ismét egy röpke pillanatnak tűnt. Jó társaságban repül az idő. Sajnos eljött a búcsú ideje. Gabiékat is megkértem, hogy írjanak meg számomra egy képeslapot, a közösen eltöltött délután emlékére. Mivel vidéki lányként nevelkedtem, azt a szokást hoztam otthonról, hogy a távozó vendégeknek egy kis útravalót is csomagolunk így mindenki 1-1 kis csomagocskával a kezében távozott melyben diós és mákos bejgli lapult.

Köszönöm az RTL stábnak a kellemes délutánt!

Pillanatképek: