Igazi kontra műfenyő 2.rész

Az előző írásban az igazi fenyő kínálatot vettük végig,most pedig kicsit a műfenyő félékről írnék. Sosem tudtam elképzelni, hogy nekem valaha igazi fa helyett egy mű adja majd az ünnepi hangulatot de idén először megtörtént. Nem kizárt, hogy jövőre majd lesz újra igazink is,ha a hálószobánk is elkészül, hiszen oda is kell a fa,hogy erre a látványra aludhassunk el és amikor kinyitjuk e szemünk ez a látvány fogadjon. De annyira gyönyörű műfenyőt tudtunk venni,hogy azt mondtam idén ezzel ünnepelünk és majd egy pár ág fogja az igazit szimbolizálni.

De mitől is szép egy mű fenyő. Attól ha szép formásak,sűrűek az ágai,  és messziről szinte meg sem állapítható róla, hogy nem igazi. Csak abból sejthetjük, hogy utánzat, hogy annyira tökéletes.

Akkor vegyük sorra milyen fajták vannak és melyiket érdemes választani.

2D : Régen csak egyféle volt. Ez a fajta is kapható és a viszonylag olcsó kategóriát érinti. Ágai a törzshöz rögzítettek, felállításnál csak ki kell hajtogatni őket. Szegénykém elég ritka ágakkal rendelkező,a huzat is átfúj rajta látványra nem az a fa ami előtt ámulunk, hogy mennyire csodás. Minél többször használjuk és hajtogatjuk, úgy hullajtja az amúgy is kevéske tűlevélre sem hajazó szálait így egy idő után formáját és „tüskéit” is elveszíti. Ezeket 2D fának nevezik. 2d azt jelenti hogy tűlevelei leginkább kis lapocskákra hasonlítanak.

Kevert  műfenyőnek nevezzük ha 2D és 3D ágakból áll.. A kevert ágkonstrukciós műfenyők általában dúsak, tömörek, de azért közelről nézve szerintem illúzió romboló ha betekintünk az ágak közé és ott látjuk a kevésbé szép,kevésbé mutatós  lapos tűleveleket,míg az ágak végei a 3D henger alakú valóban az igazira nagyon hasonlító ágakat látjuk. Ezt a megoldást az árával indokolják,hogy így egy erős középmezőnybe tartozó fa és több ember számára elérhetőbb.

 

3D fenyők: Ha elképzeled, hogy néz ki egy igazi fenyőnek a tűlevele ha elvágod keresztbe akkor arra hasonlít a +d fenyő tűlevelei is. Ha elvágod a leveleit, egy kis háromszög keresztmetszetet látsz. Ezt, a természet által létrehozott formát, másolja le a 3D tűlevél. A 3 dimenziós levélkonstrukciójú műfenyők élethűbbek, dekoratívabbak 2 dimenziós társaiknál.Ezek az ágak fröccsöntéssel készűlnek nem úgymint a 3D válltozat ahol egy műanyag lapocskát vágnak be vékonyanés sűrün mindkét oldalról és egy drótra tekerve érik el a faágra hasonlított állapotot.Árát tekintve a magasabb kategóriába tartozik de véleményem szerint hosszútávon ezt éri meg megvásárolni.

3D fenyők közt is 2 félét lehet vásárolni.Azt amelyik a hagyományos erdei fenyőre hasonlít levelei rövidek,dúsak és azt amikor hosszú akár 5 cm hosszú,vékony tűlevelei a fekete fenyőre hajaznak.

A fa választáskor nemcsak azt kell figyelembe vennünk, hogy a 3 féle közül melyiket engedhetjük meg magunknak hanem azt is hogy az ágak számait tekintve melyiket válasszuk hiszen az árat ez is befolyásolja.Ugyanis minél nagyobb számú a faágak száma annál sűrübb,annál szebb a fa.Ma már a neten is van lehetőség fát választani és ezt segíti az a program amikor a feltett képet meg tudjuk nagyítani és mégközelebbi képet kapva tudunk dönteni, de én mégis mindenkinek azt javaslom ne így vásároljon.Felállítva akár egymás mellé helyezve látni a különbség és a forma.Elöször én is neten akartam vásárolni mert nyáron hogy máshogy lehetne de örülök,hogy nem így döntöttem mert amit neten választottam volna az élőben nem is tetszett és egy teljesen más fát vettem.Én a 3D verzió mellett döntöttem és nagyon nem bántam meg.Igaz kicsit az ára húzós volt de nem 1 évre vettem és hosszútávon jobban megérte.

A másik saját tapasztalatom az volt amikor állítottam fel a fát,hogy a tűlevelei egyáltalán nem hullottak.Hajtogattam,igazgattam de egy szem sem hagyta el a helyét,míg a 2D girland vagy fenyő azért csak-csak hullajtotta az amúgyis kevéske levélutánzatát.

Szóval összefoglalva és a saját tapasztalatomra alapozva ha engem kérdeztek,akkor 3D fa mellett döntsetek és szigorúan személyesen és ne neten vásároljatok.Ugyanis én neten keresztűl a hagyományos erdei fenyőt választottam volna de élőben látva nekem kicsit nagyon mű volt, így a döntés a hosszúlevelű fekete fenyőre esett szintén 3D kivitelben.

Az én fám:

Idén először kivételesen egy mű fenyő fogja az ünnepeket díszíteni,mert nálunk nyáron is kell, hogy a lakás ékessége legyen a fa hiszen nem lehet, hogy egy karácsonyt imádó családban nyáron ne álljon fa. De jövőre lesz igazi fenyőnk is.

Mi már élvezzük az ünnepi látványt.Nektek is kellemes készülődést,várakozást kívánok: Christmas-Eve

Copy Protected by Chetan's WP-Copyprotect.