Elmúlt a nyár, már az ősz is az utolsó hónapjába lépett mikor egy reggelen a mikulás így szól a manójához. Kedves jó hű segítőm, vedd elő a téli ruhámat mert hamarosan útra kell kelnem és előtte rendbe kell tennem még a téli öltözékem és a csizmámat is ki kell fényesíteni a hosszú útra. Csupafül manóka azonnal rohant a szekrényhez, hogy kivegye a Mikulás ruháját, de ahogy sietett nem vette észre, hogy az ajtó oldalából kiáll egy szög, amibe beleakadt a kabátka és végig hasította a már amúgysem mai darabnak mondható felöltőt.
Jaj! Most mit tegyek? Hogy mondom ezt meg a télapónak. Nincs, másik kabátja, hogy fog most ajándékot vinni a gyerekeknek, akik már nagyon várják őt. Csupafül manócska egész nap nagyon furcsán viselkedett, lógatta az orrát és alig szólt egy szót is. Télapó látta rajta, hogy valami nagyon bántja hű segítőjét, de akárhogy kérdezgette nem tudta kiszedni belőle, mi nyomja a szívét. Mivel Rudolf és a manó nagyon jó barátok voltak elment télapó a rénszarvasokhoz, akik már szintén alig várták a napot, hogy újra csillagot szóró patájukkal az égbolton vágtázhassanak. Sziasztok szarvaskáim, köszöntötte őket. Merre találom Rudolfot az én piros orrú kis szarvasomat? Elment a télanyóhoz, hogy megkérdezze mikor kezdi el a havat szórni a földre mert a gyerekek már nagyon várják a hóesést. Egy kis idő multán ugrándozva boldogan énekelgetve megérkezett Rudolf. Meglepődött, hogy télapó ott várja őt az istálló előtt. Sejtette, hogy miért jött és bajban is érezte magát, hogy most, mint mondjon a télapónak, hiszen megígérte a barátjának, hogy titokban tartja, hogy kiszakadt a ruha, de azt is tudta, hogy nem mehet a télapó lyukas hátú kabátban, ajándékokat osztogatni. Rudolf nem akarta beárulni a barátját, de azt sem szerette volna, ha télapó nem indul útra kabát hiányában hiszen a gyerekek már nagyon várják őt. Ezért úgy döntött elmeséli mi történt, de megkérte a jó öreg mikulást, hogy ne haragudjon csupafülre, nem szándékosan tette tönkre a ruhát. Ő ilyen szeleburdi és ez lett most a veszte. Télapó tanácstalanul vakargatta a fejét, hogy most mit tegyen, kivel varrassa meg a kabátot hiszen nincs neki felesége. Igaz már régóta gondolkodott azon, hogy jó lenne egy társ, aki segít neki az előkészületekben, vagy ellátja a háztartást mert bizony ráférne a házra is egy szorgos női kéz, aki most a kabátot is meg tudná varrni. Ezekkel a gondolatokkal ballagott hazafelé télapó mikor összetalálkozott a manóval, aki épp azon igyekezett, hogy váljon láthatatlanná, hogy télapó ne vegye észre őt.
-Gyere velem manó beszélgessünk szólította meg télapó. Szeretnél, valamit mondani? Látom napok óta nagyon kedvetlen vagy.
-Ne haragudj télapó! Véletlen volt! Nem akartam a kabátodat elszakítani, próbáltam megvarrni, de nem olyan mintha egy feleség varrta volna.
Épp erről akartam beszélni veled. Rájöttem, hogy hiányzik nekem egy télanyó, aki szeretne minket, finom mézeskalácsot sütne nekünk és társam lenne a hétköznapokban. Úgy döntöttem, ha végzünk a csomagok szétosztásával, keresek magamnak egy feleséget. Először nagyon megijedt a manó, hogy rá már nem lesz szükség, de a finom mézeskalács illat, amit már most érzett az orrában, pedig még senki nem is sütött se közel se távol az északi sarkon, meggyőzte, hogy ez jó dolog lehet az életükben és boldogan ugrándozva várta a napot amikor télapó megnősül.
Christmas Eve
