Utazás a Retrón

November beköszöntével nem csak az első hó esett le, hanem a televízióban az adások közt, ünnepre hangoló reklámok jelentek meg. A reklámok közt pedig szerintem nincs olyan az én korosztályomból, akinek ha azt mondom, hogy: Ullmann Mónika annak rögtön ne egy szőrmókot reklámozó dal jutna eszébe. Én is nagyon vágytam egy ilyenre. Többnyire az esti mese előtt adták ezt a reklámot, hiszen abban az időben az ország szinte összes gyereke a képernyő előtt ülve várta a mese kezdetét, így a leginkább érintett korúak láthatták, majd nyúzhatták a szüleiket, vagy írhattak levelet a Jézuskának, melyben egy ilyen kis majmot kérnek karácsonyra.  Az esti mese, ami akkoriban sosem maradhatott el, minden nap este hét után pár perccel, tisztán már pizsamába bújva ültetett le minket a tv elé.  Hol hóeséses, hol télapós vagy karácsonyi témájú meséket adott. Az ünnepi időszakban a TV Maci befejezése is mindig valami alkalomhoz köthető jelenettel ért véget. Hol az ablakon nézett ki és a hóesést nézte, hol a Mikulást várta vagy épp a karácsonyfán a csillagszórót gyújtotta meg. Egyszerűbb és kedvesebb mesék voltak, mint a mai kor meséi. A két kedvencem a Füles mackó sorozat téli meséi melyben hol a korcsolyázásról hol a karácsonyfáról vagy épp a hóemberről mesél, vagy a Pom-pom meséiből mikor Gombóc  Artúr Télapónak öltözött. De azért a Nagy ho-ho-ho  horgász meséit sem vetettem meg, abból is a téliek voltak a nagy kedvencek.

Christmas Eve

Videóforráshttps://www.youtube.com/?hl=hu&gl=HU

Copy Protected by Chetan's WP-Copyprotect.