A történet, ami a minap jutott eszembe a nyári 40 fokos melegben az Agárdi tó partján, az 5. osztályos korombeli karácsonyhoz köthető. Ezt biztonsággal kijelenthetem, mert egy évvel később mikor 6. osztályos voltam, olyan ajándékot kaptam, ami így visszatekintve a múltba, az életemet határozta meg, de ez a következő történet része lesz.1982 decemberét írjuk. Karácsony előtt két héttel járunk. Szüleink elmentek otthonról így mi a bátyámmal szabadon tehettünk, amit akartunk. Mivel ő 2 évvel idősebb volt nálam, már tudta a nagy titkot, amit valójában már én is ismertem. Azt, hogy nem a Jézuska hozza az ajándékot, hanem a szüleinktől kapjuk. De ha ők veszik és karácsony előtt 2 héttel járunk, akkor úgy sejtettük, hogy már megvették amit kigondoltak nekünk, így unalmunkban hatalmas ötletünk támadt. Keressük meg az ajándékot. Jó mókának tűnt. Kiosztottuk a feladatokat. Ki őrt áll, ki pedig kutat majd váltunk. Nagy volt az izgalom. Nemcsak azért, hogy mit kaptunk, hanem azért is mert a szüleink bármikor betoppanhatnak. Először a nagy ruhás szekrényt túrtuk át, ami olyan széles volt, hogy a karunk be sem ért teljesen, hogy kitapogassuk a meglepetést, ha esetleg ott lapul. Nem volt nagy lakásunk így sok lehetőséget nem kellett számba venni, de azért rendesen megtornásztatta az agytekervényeinket. A magasabb helyekre koncentráltunk, mert mire másra gondolhattunk volna, ha nem azokra a titkos magaslatokra ahol nem érhetjük el a zsákmányt. A lakás összes magas pontját átvizsgáltuk sikertelenül. Egy pillanatra elkeseredtünk, mert előtte hetekig csak azt hallgattuk, hogy mennyire nincs pénzük, lehet, idén nem hoz semmit a Jézuska. Látszott a bátyám két éves előnye, mert én már feladtam volna a keresést, amikor neki támadt egy ötlete. Nézzük meg az anyuék ágyneműtartójában. Láss csodát! ott lapultak az ajándékok. Mivel szerencsére nem voltak még becsomagolva így tisztán láttuk ki mit kapott. Gondosan ügyeltünk arra, hogy mindent ugyanúgy tegyünk vissza,ahogy találtuk, de azért évek múltával elmesélték és, átadták tapasztalataikat a szülők, hogy miből jöttek rá hogy megtaláltuk az ajándékba szánt játékokat. Persze én magam is gondoskodtam arról, hogy eláruljam magam. Annyira gyerek voltam még, hogy észre sem vettem, hogy a szüleim már rég nem az én értelmi szintemen vannak. Ki emlékszik még a kotyogós kávéfőzőre? Ilyenünk volt. Mikor apukám kávét főzött én belekezdtem a monológomba. Ilyen játék kávéfőzője van a Jutkának is. Jutka a szembe szomszédban lakó barátnőm volt. Ha nekem is ilyenem lehetne….Semmi reakció. Pár óra elteltével szintén úgy alakítottam, hogy a kávéfőző és a hozzá tartozó csésze és kanál szett legyen a téma. Közöltem, hogy láttam a bolt kirakatában, tudattam, hogy nem is olyan drága, elmeséltem, hogy a Jutkáénak már lekopott a matricája. Mondtam mindent, ami ide kapcsolható volt és nem vettem észre, hogy épp ezzel árulom el magam, hogy kikutattuk az ajándékot. Az elkövetkező napokban még párszor ellenőriztük, hogy ott van e még az ajándék. Egy héttel karácsony előtt egy este a szülők magukhoz hívattak minket a konyhába. Itt közölték velünk, hogy tudják, hogy megtaláltuk a meglepetést, amire mi persze, hogy azt reagáltuk, hogy dehogy, á nem, dehogyis. De végül be kellett látnunk, hogy lebuktunk, így arra a döntésre jutottak, hogy odaadják előre az ajándékba szánt játékokat. Így is volt meglepetés, mert kiderült, hogy csak az egyik fele lapult az ágy alatt. Akkor este nagyon élveztem a játékot. Szegény apukám egész életében nem ivott annyi víz kávét, mint akkor, amit én főztem neki. Másnap a barátainknak büszkén meséltük a hatalmas tettünket, hogy megtaláltuk és meg is kaptuk az ajándékot és számunkra már vége volt az izgalomnak a várakozásnak. Elérkezett a szent este délutánja. Közösen feldíszítettük a fát, majd 4 óra után közösen elfogyasztottuk a szokásos ünnepi vacsoránkat és bementünk a szobába tévét nézni. Ma is tisztán emlékszem a szomorúságomra, hogy ültem a fotelban és arra gondoltam, hogy a barátnőm milyen boldog most. Biztos csomagolja az ajándékát és játszik vele. nem volt kedvem játszani a játékommal. nem tudtam boldog lenni, hiába kaptam meg az áhított kávézó szettemet. Még hallottam anyukám hangját a háttérben, hogy ti már megkaptátok, most ne szomorkodjatok…. Egész életem legrosszabb ünnepe volt és egy életre megtanultam, hogy nem is az ajándékban hanem a várakozásban van a titok és nem szabad lerövidíteni ezt az időszakot holmi kíváncsiság miatt. Soha többet nem kutattunk. Következő évben már megkérdezték a szüleink, hogy meg szeretnénk e előre kapni, amit vettek, de én hallani sem akartam róla. Megtanultam a leckét. Akkor még nem sejtettem, hogy a következő karácsonyi ajándékom, életem meghatározó ajándéka lesz és azon a bizonyos estén a könnyeim egyszerre folytak a nagy bánat és csalódás miatt majd a mérhetetlen boldogság vette át az uralmat. Kíváncsiak vagytok rá, hogy mit kaptam akkor és milyen körülmények közt adták át a szüleim? Én sosem fogom elfelejteni azt a pillanatot sem.
Szerző: Christmas Eve (ez az írás a gyerekkoromban átélt emlékeim alapján íródott.)
