Visszaemlékezés 1980 December

1980 decemberét mutatja a naptár. Ahogy a templom toronyórája elütötte a négy órát úgy szállt le a sötétség az egyre inkább lassuló és csendesedő településre, magával hozva egy csodálatos látványt, ami a mai napig tisztán él az emlékezetemben. Alig pár…

Visszaemlékezés 1979 December

Emlékezésem következő története 1979 decemberéhez kapcsolódik. Talán meg sem maradt volna ennyire a fejemben, ha nem télhez köthető lenne a történet.

A háttérbe a piros épület a történteben szereplő óvoda. Akkor még csak ez az épület volt az ovi, majd később építették mellé a fehér épületet.

Visszaemlékezés 1977 December

3.napja esik. Ha a naptár nem 2019 májusát mutatná, akkor akár hihetném azt is, hogy bármely év novemberét vagy októberét éljük és közeledik a karácsony. Enyhe fejfájással még hagyom, hogy az ágyam foglyul ejtsen, s míg arra várok, hogy a…

Emlékezés

Mint ahogy azt az előző bejegyzésemben is írtam, hogy-hogy nem, de bekerültem egy közösségi oldal karácsonyos csoportjába. Az elmúlt két napban csodás időutazásokon vagyok túl, hol az ő emlékeik olvasása végett hol pedig a saját gyerekkorom visszaemlékezései kapcsán. Már annyi…

Utazás a múltba más tollán keresztül

Tegnap este még lefekvés előtt körbenéztem a közösségi oldalon, hogy lássam mik a hírek a nagyvilágban majd egyszer csak felugrott egy ablak, ami jelezte, hogy bejegyzést írtak abba a csoportban, aminek én is tagja vagyok. Bele olvastam majd azon kaptam…

Megörökölt emlékek

Bár még csak november közepénél járunk, ma mégis elkapott az ünnepi hangulat. Egyfelől azért mert az idei első kocsonyafőzés nálunk már az ünnepre hangolódást jelenti, másrészt mert csomagom érkezett.

A sors útjai kifürkészhetetlenek. (2018 02. 11)

Még, hogy februárban nem lehet karácsonyról beszélni? Nincs aktualitása. Szokták nekem mondani. A mai napomat én sem úgy terveztem, hogy ez lesz a fő témám. Tettem a napi rutinomat, dolgoztam míg meg nem ismerkedtem valakivel. Mondhatnám a sors. A sors…

Télapó és a Misi Mókus óvoda nálam járt

Az egyik szemem sír, a másik nevet. Sír mert a télapó távozásával ismét 365 napot kell várni, hogy újra ellátogasson hozzám. Nevet mert a mai nap fantasztikusan sikerült annak ellenére, hogy  első alkalom volt, hogy egy óvodai csoport meglátogatott és…