Karácsonyi ajándék folytatása

Ahogy kinyitottam a kaput a ház udvarában a már jól megszokott illat fogadott. Még be sem léptem a házba de már tudtam, hogy Ica néni süt. Bár elmúlt a 3 napos ünnep, nyomaiban még minden az elmúlt napok eseményeire utalt. 

Karácsonyi ajándék

A naptárra tekintve szomorúan konstatáltam, hogy ismét eltelt egy karácsony és bár még előttünk volt az év utolsó napja amire ugyanolyan lázasan készülődtem mint a karácsonyra, azt valahogy mégis más izgalommal teli várakozás jellemezte. 1989 tele volt.

Utazás a Retrón

November beköszöntével nem csak az első hó esett le, hanem a televízióban az adások közt, ünnepre hangoló reklámok jelentek meg.

A várva várt csomag

A 80-as években valahogy lassabban teltek a napok. Nem rohant az idő úgy, mint mostanában, pedig ha tehettem volna a nyár után rögtön a telet hoztam volna el. Gyerekként a gyümölcsök váltakozásával mértem a karácsony közeledtét.

Habkarika

Ahogy a nyári szünet az utolsó hetébe lépett vegyes érzések kavarogtak bennem. Egyfelől szomorúság, mert nem szerettem tanulni és korán kelni, másfelől öröm, mert rendíthetetlenül közeledett a karácsony.

Utazás a múltba más tollán keresztül

Tegnap este még lefekvés előtt körbenéztem a közösségi oldalon, hogy lássam mik a hírek a nagyvilágban majd egyszer csak felugrott egy ablak, ami jelezte, hogy bejegyzést írtak abba a csoportban, aminek én is tagja vagyok. Bele olvastam majd azon kaptam…

A bejgli eredete

Karácsony a legfontosabb ünnepünk. Van, aki a vallási részét helyezi előtérbe van, aki a családi hagyományokat követi de ami mindkettőben közös az a hagyományos étel. Van egy bizonyos édesség ami szinte minden karácsonyi asztalon megtalálható, eredetét viszont csak kevesen ismerik.…

Hotel Visegrád

Az idei évben is úgy döntöttünk, hogy az egész éves munkánk jutalmaként a magunknak megengedett 3 napot ott töltjük el ahol tavaly is voltunk. Visegrádon.

Advent 2018

2018 Advent első vasárnapja van. Kezdődik a lelki felkészülés az ünnepre, Jézus születésének ünnepére.

Megörökölt emlékek

Bár még csak november közepénél járunk, ma mégis elkapott az ünnepi hangulat. Egyfelől azért mert az idei első kocsonyafőzés nálunk már az ünnepre hangolódást jelenti, másrészt mert csomagom érkezett.